aúúúúúú

2008 szeptember 28. | Szerző:

 Csütörtök délután kivetkőztem magamból. Persze egy hülye pasi miatt. Délelőtt a társkeresőn válaszoltam neki… 52 éves, aradi, komoly szándékkal- állitólag. Nah mondom oké, akkor messengerezzünk. Rámenősen támadt: ugye megyek este hozzá? adjam meg a számomat… de azonnal mondjam meg mennyi a számom, beszéljük meg h csütörtökön vagy pénteken megyek hozzá aludni. Én hülye, itt kellett volna abbahagyjam. De nem, elkértem a telcsiszámát, megadta, megigértem, h délután felhivom.

5 után ballagtam haza a csajommal, felhivtam újdonsült lovagomat. Közben jött a villamos, felszálltam. Mint kiderült, végzetes hiba volt a telefont a villamossal kombinálni. Elmagyaráztam neki, miért nem megyek hozzá ezen a hétvégén, mondtam, nekem nem sürgős, h férjhezmenjek 1-2 hónapon belül, na ebbe beletörődött. Az tetszett benne, h lényegre tért bizonyos dolgokban, például már most akarta tudni, milyen sűrűn fogunk találkozni. Ebben egyet is értettünk, de azt nehezen fogta fel, h amig nem látjuk egymást, erről korai beszélni. A csattanó akkor hangzott el, amikor kijelentette h mikor hozzá megyek, legyek alul megborotválva. Nem hittem a fülemnek… na kijött belőlem a bősz bika, helyrevágtam a fickót h mit képzel! Az én testem, én döntöm el, hol borotválom le. És ha nekem úgy tetszik, leszedem a hajamat nullásra, és szép hosszú szőrt növesztek a hónom alatt vagy a lábamon, vagy a bugyimban… ehhez senkinek semmi köze! Persze ezt az egészet nem éppen súgva közöltem vele, csak amikor lezártam a telefont, akkor jöttem rá, h más is hallja amit mondok, na néztek is rám az emberek dülledt szemekkel:( Nem baj, most már 50 ember tudja, h csak akkor borotválom le a fanszőrzetemet, ha kedvem tartja.

Címkék:

sok minden

2008 szeptember 28. | Szerző:

 Pasidömping lecsengett rendesen. Alkoholista sikeresen eltűnt az űrben egy randi után, gondolom nem volt túl szerencsés edda-koncertre vinni egy magyarul nem tudó, rockot nem szerető pasit:) A no-name okoska is csak rövid üzenetekkel ad hirt magáról, de semmi egyéb, Öcsi továbbra is hideg, a barna fickó beérte egy tekefonhivással, azóta se kép, se hang. BI belekevert egy családi botrányba, ettől aztán jól begurultam, és mikor megkérdezte h van-e már pasim, leorditottam a fejét: mit képzel, boldogan mártogatja a farkát a zsirosbödönbe én meg tétlenül ülök??? Aztán meg is bántam, h ilyet mondtam, én is jó úton vagyok a bödön felé:(

Belga óriásommal egy-egy sms, mess, telefon-szinten tartjuk a kapcsolatot. Nem tudok igazán lelkesedni érte, messze van:(

Új fiúk is vannak a láthatáron. Egyikük zsaru, egy éve ismerkedtünk meg, akkor taliztunk 3 percre, de mindketten rohantunk tovább. Egyetlen hibája van: 7 évvel fiatalabb nálam. A 110-120 kilóját még el tudnám nézni, amúgy humoros és aranyos.  Ugyancsak a tavalyi gárdából előkerült egy kolozsvári pasi, vele most beszéltem kb egy év után a messengeren, telefonon is dumáltunk a héten párszor. Helyi szinten 2 pasi lenne még “partiképes”, egyikükkel találkoztam, tipikus csikospizsamás fazon (bár még nem láttam pizsiben). Másikuk olyan rémes képet tett ki magáról a messengerre, nem visz rá a lélek hogy randizzak vele.  Úgyhogy marad a zsaru-egyelőre.

Az viszont nagyon dühitett, ennyi pasiból senki se akart velem klezmer-koncertre jönni. Na sebaj, mentem egyedül, jó társaság verődött össze igy is, néztek is az idegenek, milyen fura banda vagyunk, 13-70 évesig vegyesen, még a rabbi is ott volt közöttünk, és minden szám végén őrjöngtünk, visitottunk, elvégre a zenész-“fiainknak” ennyi kijár:) Semmi gond, zsarukám kijött értem a koncert végére, legalább én is nyugodtan hőbörögtem, és ő se unta végig az egészet.

Címkék:

pasidömping 2

2008 szeptember 19. | Szerző:

 Akkor folytatom, mert a publikálás óta még történt egy-két dolog.

6. D. ma csapott le rám a társkeresőn. 39 éves, mázsányi kreol pasi, aki a bemutatkozóban kijelenti, hogy márpedig ő nem roma. Jó, hát nem is néztem annak, tudok én is barna lenni, ha megfog a nap, igaz, párszor pecsenyére égek, de egy idő után csak működésbe lendülnek a pigmentjeim. Mit akarok? Mondom, társat, stabil kapcsolatot. Holtomiglan-holtodiglan. Hazugság, mert egy kád forró vizet akartam, működő távfűtést és tejszinhabos csokispalacsintát. De ha ezt elmondom egy pasinak, azt hiszi csak a dugáson jár az eszem. Úgyhogy maradt a szokásos szöveg. Na ennél bejött. Fél órát mobiloztunk. Temesvár mellett lakik, abc-je van, mesélte, 4 mobilja (nekem 5, de nem nyomtam be neki a képébe) egy gyereke (ebben is túlléptem) háza, kertben rengeteg virág, amit nem ér rá műtrágyázni (miért éreztem úgy, hogy megint engem akarnak felvenni időnként meghágható bejárónőnek, nem is tudom…) és már el is képzeltem magam, hogy apus a boltban gályázik, vagy fogdossa az eladónő popsiját, én az udvaron barnulok, miközben egy deltás tangás kertészfiú (az a kis kreol a született feleségekből pont beeshetne az álmomba) nyesegeti a levélkéket, egy hasonló diszpéldány főz, egy másik a gyerekeket nevelgeti, én meg csak koordinálom az izompacsirtákat. Cserébe annyit kéne tennem, hogy beköltözöm a kacsalábon forgó palotába. Válaszoljak, akarom vagy sem? Na jó, vissza a realitybe, tehét a pacsirták munkáját nekem kéne csinálni. Hát ez is egy perspektiva.

Lefekvés előtt felhivtam a belga fickót. Villámtali, hajnali 3-kor indul majd tovább. Egy-két hónap múlva jön ismét.. és addig ééén??????

Nah megyek bebújok a csaj mellé az ágyba, és szomorkodom egy kicsit elalvásig. Nem kell sajnálni, hamar elalszom szerencsére.

Címkék:

pasidömping

2008 szeptember 19. | Szerző:

 bár semmi konkrét, de mocorgás van a birkafarmon. Nah osztogassak sorszámot:

1. egy olyan fickó, aki saját bevallása szerint elvonúkúrán volt és onnan gyógyultan távozott. Elvált, van egy fia, albérletben lakik, ahonnan éppen kidobták, DE: nem hülye, van humorérzéke, a képeken is jól mutat. Jelenleg az anyjánál van 200 km-re innen, vasárnap jön haza.

2. egy innen elszármazott pasi, aki jelenleg belga. Vele egész érdekesen kezdődött a dolog. Irt egy társkeresőre, hogy meg akar ismerni. Válasz: oké, messengered van? vissza: adj egy telcsiszámot, most indulok váradra. válasz gondolatban: kérd anyádtól. Nem válaszoltam. Aztán újabb levél: itt a számom, ha gondolod, hivj fel. Gondoltam, és felhivtam. 10 perc múlva randiztunk. Mindössze 3 napra jött haza, ismerkedjünk, beszélgessünk. Szülei USAban élnek, apja zsidó. Erre előveszem a nyakamból a dávidcsillagot, majd leesett a székről. Eygből kialakult egyfajta kölcsönös szimpátia. Még dumcsizgattunk, kivitt a hiperbe valami tanszerekért, amiket kb 10 perc alatt dobáltam be a kosaramba (sebaj hétvégén úgyis muszáj lesz bepótoljam, ne már, csak 10 perc? negativ rekord???:))) ) aztán hirtelen fél 9 lett, rohannom kellett haza. 10-re elaludt a banda, kifutottam randizni. Már úgy várt, mintha együttjárnánk régóta. Jót dumáltunk, éjjel 1-re értem haza. Tegnap ismét jelentkezett (pont akkor, amikor már azt hittem, nem is fog hivni), 3 körül értem haza:) Ma megint hivott, szeretne látni, sajnos ma éjjel vagy holnap reggel fog elutazni:(((

3. egy másik fickó, akivel még némethonból dumcsiztunk, és szépen el is tűnt egy időre, ma jelentkezett 3 hét után. Vagyis tegnap este, mikor a hatalmas belgával emlegettük a régi szép időket, és csecsemőgondozástól autószerelésig minden sz@rt megtárgyaltunk. Persze amikor elfogyott a beszédtémánk, akkor se unatkoztunk:)  És ezalatt az idő alatt jelentkezett az a titokzatos pasi, akiról szinte mindent tudok, csak a nevét nem, aki tudja, hogy Algernon nem egy virusirtó, hanem egy egér. Küldött 3 smiley-t, meg egy magyarázkodó levélkét. Na ez is valami.

4. Öcsi továbbra is hideg mint egy hal. Semmi közeledés, semmi távolodás.  De azért lesem, a társkeresőre bejár.

5. na persze BI, az örök aktuális még mindig hivogat. Legyek a felesége. Válasszak menyasszonyi ruhát. (rákérdeztem: a barinődnek fog tetszeni az a ruha, amit választok neki?) jah, hogy nekem a ruhát? oké, kiskrapek, akkor guvaszd a szemed, előbb bepasizok, és akkor jöhet az eskebeske. (ááá, hogy veled? na az nem hiszem hogy menni fog, amig a festett hústorony az oldaladon villog) Megcsinálom a mesterhármast, ha már olimpiai aranyból nem is fog összejönni, esküvőből még esetleg kialakulhat.

Címkék:

hab a tortán

2008 szeptember 14. | Szerző:

 Szóval amikor BI meghivott, legyek a cselédje és a bébisintére, azt hittem, már ennél pofátlanabb nem lehet valaki.  Na megint tévedtem, mégpedig jó nagyot.

Eltelt a hétvége, amig ő otthon volt, de se kép, se hang. Hétfőn felhivtam, megdumáltuk, hogy nem volt internet, telefon, mert nem fizette ki a számláit. Persze, nekem meg szárnyam van, mint a háztartási verébnek…:) De még gondolkozik azon, hogy ideköltözik, mert ő szeret. Ahhhh, persze. A nagy durranás szerdán jött, amikor láttam, hogy belépett a gmailra. Szóval beszélgetni akartam vele, és kiderült, hogy a vásárhelyi HP lépett be a mailjára, ott van nála, vigyáz a gyerekre, tiszta családi idill. Persze ott volt egész hétvégén, ezért nem akart velem beszélni. Nagyon bestia voltam, kijelentette a csaj, hogy ne hivogassam többet I-t, mert össze fognak házasodni (kérdeztem, hogy I. tudja?:))) ) és neki már állása van, a saját gyerekét beiratta iskolába ott, stb, stb, magyarán kopjak le. Na alig fékeztem le magam, hogy pontra ne tegyem az agyonsminkelt tehenet, de gondoltam, legyek én úrinő:) I-nal viszont már nem voltam ennyire civilizált, felhivtam, hogy azért jólesett volna, ha tőle tudom meg az esküvő hirét, és nem egy héttel azután, hogy az én kezemet megkérte… Ezek után volt még pofája esküdözni, hogy engem szeret, és ha bármikor úgy döntök, h odaköltözöm, kirúgja a tehenet. Mondjuk a tehén megérdemelné, mert aljas dög volt velem, de ha belegondolok, kiért is akarnék harcolni??? Akkor mindjárt nem is érdekes az egész. Amúgy már aznap estére lenyugodtam, főleg mikor I.-nek feltettem a legdurvább kérdést: oké, én nem kellek, de tényleg kell neki egy bagótól bűzlő időnként piálgató agyonsminkelt tehén, akivel szégyell elmenni még a sarki abc-ig is??? Na erre nem tudott válaszolni, igaz, engem se érdekelt a válasz. I.-nek a lánya boldog, végre szőkére festette a haját és pasizhat kedvére. És sminkelheti magát mint egy qrva. Mert nincs többé aki megszólja. Se a hajfestésért, se a csavargásért, se a piercingekért, se egyebekért. I. is boldog, mert végre van egy jó háziasszony a házában. Lesz jó kaja, vasalt ing, vasárnapi nagytakaritás, nyári nagy befőzés. Mert ugye ebből áll az élet meg a boldogság.

Címkék:

vasárnap-folytatás és befejezés

2008 szeptember 12. | Szerző:

 Miért van az, hogy a zsidóságot összekeverik a bigottsággal??? Ha valaki meglátja rajtam a Dávid.csillagot, miért kell neki úgy kezelnie engem, mint egy szentkecskét? A vasárnapi randiról még ennyit emlitenék: szóval nem elég, hogy nem jutottam szóhoz, de minden mondatában legalább 2x benne volt a “ha Isten is úgy akarja” kifejezés. Felelősségre lettem vonva, miért nem fogadom el Jézust és miért nem hisz a népem az Újtestamentumban. Na ha ennek lett volna türelme végighallgatni, megtudta volna, hogy a húsvétot akkor választottam külön a nyuszitól, mikor egyetemista koromban a teológus barátnőm elrángatott a Jézus Krisztus Szupersztár vetitésére (1988-ban ez nagy dolog volt ám) de ha nem teszi meg, akkor lehet, hogy most is a lányom szintjén lennék, akinek egyszerűen csak “bububácsi”nak nevezett el egy keresztre feszitett Jézust ábrázoló szobrot. 

Szóval két szentbeszéd között a fickó birálta a véleményemet az exemről, könnyű neki, nem ő élt vele… allergológus egyébként, és nagyon odafigyelt rám, mert észrevette, hogy rögtön lereagálom a zöldövezetet, megnyugtatott, hogy ez csak kezdeti stádium, de pár év múlva nagyon rossz lesz, mondtam, hogy allergiás vagyok a dinnyére- pontosan felsorolta a tüneteimet, amik szerinte előjönnek a dinnyétől. Na el kell ismerjem, telitalálat volt:)

Azóta még pár emilt váltottunk, a legutóbbit képtelen voltam kinyitni… kb 27 oldalas teológiai-filozófiai elmélkedés, amit ő irt. A cimét 3x olvastam végig és nem értettem belőle semmit. Na erről ennyit. Bár nagyon jól jönne egy gyerekimádó allergológus a mi vakarózni szerető  kis családunkban, de ha egyszer ateista-kommunista szellemben voltam nevelve, enyhe zsidó beütéssel, mit keres egy ilyen pasi a mi életünkben???

Címkék:

vasárnap…

2008 szeptember 8. | Szerző:

 

 … amit el lehet tölteni sokféleképpen. Mivel ez volt hosszú idő
óta az első magányos napom, nagy tervekkel keltem fel. (először 6-kor,
aztán 9-kor…) Nekiálltam egy ikeás cuccot összebarkácsolni, nagyon
cucc lett. Nyakig szálkásan, szegekben, csavarokban, leizzadva mint
állat, és ekkor jelentkezett G. akit 2 napja ismertem meg a neten.
Felajánlotta, szivesen kivisz kirándulni gyerekekkel együtt. Na oksa,
megadom a számomat, felhiv, megdumcsi, 12-kor találkoztunk, kivitt
Sonkolyosra. Nagyon szép helyeken jártunk, jó volt minden… de
egyfolytában beszélt. Be nem állt a szája, csak mondta, mondta, mondta
a magáét. Este 8-ra értünk haza, 10-kor már alig birtam nyitvatartani a
szemem, olyan fáradt voltam…

Címkék:

újra itthon

2008 szeptember 3. | Szerző:

 Hazaérkeztem, azt hiszem ideje nekifogni a társkeresésnek…. de azért az elveimhez továbbra is megpróbálok ragaszkodni. Tehát nős pasi, mélynövésű keresztbe-langaléta kizárva…

Van pár “elméleti” jelölt Öcsin kivül, de ők annyira plátóiak… egyelőre csak lapulok, várok…

BI felhivott ma, a fővárosban dolgozik. Most nagyon liheg utánam ismét, már megint rájött a nősülés. És úgy képzelte, hogy majd odaköltözöm a lakásába, és minden hétvégén hazajön hozzám. Magyarán kimondta a tutit: bébicsősz kell neki, mert nem tudja a lányát kordában tartani, na meg persze cseléd, aki takarit, főz, mos vasal, hogy nyugodtan pihenjen, mikor hétvégén kegyeskedik egy napot otthon tölteni. Hát sajnos engem ez a felállás nem csábit:(((

Címkék:

Öcsi megint:(

2008 augusztus 18. | Szerző:

 furcsán viselkedik… Miután találkoztunk, és megbeszéltük, hogy legyen legközelebb… azóta hideg, és hideg, és hideg. Megint bent volt a társkeresőn, engem itt esz a penész, nem tudja megmondani, hogy nem én vagyok az akire vágyik, én meg csak találgatok, hogy mi van. Unom a helyzetet de nagyon. Mindegy, itt most meg van kötve kezem-lábam, de sebaj… nem adom fel. Öcsi kap még egy esélyt, mikor hazaérek, és egyáltalán szóba jöhet a folytatás. Elegem van a hidegzuhanyokból… de nem is fogok azért elmenni hozzá, hogy ágybabújjunk, és kirúgjon, mert talált valaki mást. Most belőle is próbálok kigyógyulgatni, bár az is lehet, hogy félreérti ezt az egész nyaralásomat, senki se hiszi el, hogy nem pasizni jöttem ide, hanem egyszerűen nyaralni. Na ez van. Dühömben bent lógok én is a társkeresőkön. BI is felhúzott, azt mondta rám, hogy méregfészek vagyok, csúfolódik, mint egy ovis hülyegyerek, pedig én csak azt akartam tudni, hogy miért liheg utánam, ha úgyse felelek meg neki. Barmok mind, sehol sincs egy normális pasi aki nem foglalt?


 

Címkék:

tele a hócipőm

2008 augusztus 15. | Szerző:

 na kivel? hát igen, BI-vel. Felhiv ma, kapott állást, de beteg az unokaöccse. Daganatos. Fiatal fiú… rettenetes. Mondom sebaj, gyere beszélgessünk messen. Ez kb 12 körül. 2-kor felhivom, hogy na mi van, nem dumcsi? Ja deee, csak játszik. Mondom oké, jó szórakozást. 2,45-kor bejön, irunk 2 sort… kérdi meddig maradok? 10 percet még. Na oké, mert  megy ebédelni. Húúú de fontos vagyok neki, ugye?


De ki a francot érdekel, Ö. küldött sms-t, én meg felhivtam. Csak 2 percet beszéltünk, de az nekem elég, hogy a fellegekbe szálljak. Jobb, mint a kábszer.  Help!!! Meg vagyok huzatva!!! Rángasson már le valaki a földre!!!

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!