na persze…

2008 augusztus 15. | Szerző:

 … hogy a fogadalmaimat megszegtem. Azt a 3-4 kilót majd vésővel fogom leszedni magamról, mert akaraterőm nulla hozzá. És hát a társkeresőkre se kéne folyton benézni, mert úgyis csak felhúzom magam. Tulajdonképpen csak Ö. után gyulladtam be, és bár mutat némi érdeklődést, de úgy érzem, takaréklángon:((( Azért az este elmondta, hogy nem mert megcsókolni, nehogy tolakodónak találjam őt, de megigértem, hogy ahogy hazajövök, ezt sürgősen pótoljuk. Igen, tartózkodó voltam, mielőtt megláttam, nagyon féltem az első találkozástól, ilyenkor az ember szokott ám pofára esni, mégpedig jó nagyot. Ő ezt értette félre, mondta. Na most már tisztáztuk, és remélem őgy is érez, mint ahogy mondta. A halak már csak ilyenek??? Tartózkodóak? Ridegek? Egy nagy kérdőjel számomra ez az ember, de ezzel teszi magát még vonzóbbá. Mindenesetre egyik felem menne hozzá (miről beszélek??? nem is hivott), másik felem vakációzni, Ö.nagyon hiányzik:(((((((( Csak azt tudnám, tényleg jó vagyok nála? Lelkizek, mint egy tizenéves, pedig tudom, hogy ezzel a türelmetlenségemmel mindent el fogok lőni (ha egyáltalán van ellőnivaló)


 

Címkék:

Öcsi2

2008 augusztus 13. | Szerző:

 Na megvolt. Mármint az első randi. Elkéstem egy kicsit, vagyis elszámoltam. Sebaj. Jól öltözött, tiszta, ápolt. És jószagúúúú. Illedelmes puszi, bemegyünk a központba, sétálunk egy nagyot. Megnézünk pár dolgot, amit érdemes. Főutca, suli, múzeum, kanonok sor, bazilika, aztán a contiban úszunk egy jót. Vagyis lubickolunk, sütkérezünk. (persze miért is ne most legyek stoppon, a fene essen bele..) Utána kimegyünk a fürdőbe, sétálunk egy nagyot. És beszélgetünk, nincsenek kényszerszünetek, hallgatások. Ismerkedünk. Nagyon finoman tesztel, véletlenszerűen hozzám ér többször is, nem húzódom el, mert nem zavar, sőt… Megéhezünk, kajálunk, beszélgetünk még sok mindenről. Múlt, válások, egyebek, sok minden előkerül, de hát ez is hozzánk tartozik. Sajnos az idő telik, menni kell. Elválunk, illedelmes puszikkal. Fájt az elválás. Jó volt vele.

Este mikor hazaért, kibeszéltük a mai napot. Állitólag neki is jó volt, tetszem neki. Na de el ne kiabáljam. Megint bebizonyosodott, hogy lehet úgy is jó valakivel, hogy nem rohan le.

Címkék:

BI még mindig

2008 augusztus 11. | Szerző:

 Na igen. Mondtam, gyógyithatatlan vagyok. Mire végre kiutáltatta magát a fejemből, és közöltem is vele, hogy ezúttal sikeres volt, és remélem, boldog… erre most jön a “szeretlek és képtelen vagyok téged elfelejteni” kezdetű dumával. Könnyű neki, mert én is úgy érzek még valahol. Ma megmondtam neki, hogy megyek Kvárra valamikor elbúcsúzni az emlékeinktől, ettől totálkár lett. Hozzávágtam mindent, ami a szivemen volt, és megmondtam, miért nem lehetünk együtt. Az is bizti, hogy ha megint találkozunk, megint viharos lesz. És azt mondta, hogy mi még fogunk egyszer találkozni az életben. Az lesz az utolsó találkozásunk, és onnan kezdve együtt leszünk mindig. Remélem mire rászánja magát, addigra meggyógyulok. Addig majd sokat fogok gondolni az aljas hazugságokra a lánya részéről, a szarkavarásra a volt nő részéről, és a többi kellemetlen dologra ami az utóbbi hónapban ért.


 

Címkék:

Öcsi

2008 augusztus 10. | Szerző:

 Őt én szólitottam le a társkeresőn, kb 3 héttel ezelőtt. Azóta szinte naponta beszélgetünk, mindenféléről. Most jutottunk el oda (legalábbis én), hogy muszáj találkoznunk. Muszáj megismerjem élőben, hogy tudjam, merjek-e továbbmenni vagy sem. Furcsa dolog ez a netes trskeresés, főleg távkapcsolatban. Az ember csak elképzeli a másikat, esetleg lát 1-2 képet róla, néha beszél vele telefonon, hallja a hangját… és összeáll egy (többnyire álom-) kép, amibe az ember lánya hajlamos belezúgni. Sajnos a valóság sokszor kiábránditó… na itt állok én most. A kép összeállt, a hangja imádnivaló, brrr, a legjobb úton haladok már megint a totálkár felé:) Persze azt se tudom, hogy ő mit akar, mit is keres valójában. De én azt is bele tudom magyarázni a kialakitott képbe. Amúgy minden sablon szerint megy. Elhagyta a felesége- érdekes, én még pasitól nem hallottam más magyarázatot a válásra, mint azt, hogy a feleség megcsalta, tényleg ennyi nő bukik le, mikor félrelép??? Mi nők nem lehetünk ekkora hülyék!!! És mi legalább válóoknak felhozzuk a félrelépésen kivül a piát, a verést, a szerencsejátékokat is. Azért be kell látni, sokkal tágasabb a fantáziánk.


Tehát várom őt, megigérte, hogy kedd-szerdán eljön Váradra. Halok bele, annyira izgulok, na de túlélem valahogy. Jajjjj millió kérdés, hova menjünk, mit szeretne látni, hol érezné jól magát…. annak örülök (asszem), hogy nem hotelszobával kezdi.


Beszélgetéseink ártatlan viccelődésből egyre pikánsabb dolgokra terelődtek észrevétlenül. Szivesen megtárgyalja velem a komoly dolgokat és az apró kis hülyeségeket egyaránt. Szeret főzni… na ez se baj. Viszont gyűlöli a műkajákat és a műitalokat.. ettől kicsit félek:(


aug. 11- holnap jön. Basszus. Strandolni akar, én meg stoppon. És a derekam is bekattant. A szervezetem tiltakozik ellene???:) Áááá, mindegy. Nagy levegő, aztán meglátjuk mi lesz.



 

Címkék:

fogadalmak

2008 augusztus 9. | Szerző:

1. 3-4 kilót leadok. Ha beledöglök is.


2. a társkeresőn tartom magam az elveimhez. Csak olyannal randizom, aki minden szempontból megfelel. Tehát: 40-nél idősebb, 175-nél magasabb, 75 kilónál több. Fontos a humorérzék és minimális IQ is. Kiskölykök, hülyék, seggdugacsok, nős pasik kizárva. HEEEEEELP!!! maradt még valaki???


3. Csak olyannal randizok, aki előzőleg képet küld. Nem fogok még egyszer se röhögőgörcsöt, se hányingert kapni.


4. Most 3 hétre leállok a dologgal. De aztán bevetem a nehéztűzérséget. Nem fogom az idei szilvesztert is ellőni, mint a tavalyit, amikor 2 idióta miatt szenvedtem egész éjjel.


 

Címkék:

Tibi

2008 augusztus 7. | Szerző:

 Tibit 6-án este ismertem meg. Közben pont Öcsivel meg BI-vel dumcsiztunk, Tibi szegény várt türelmesen… aztán már nekem égett a bőr, engedtem, hogy felhivjon. Tök szimpi, megigérte, hogy ma valamikor jelentkezik. Egyébként 38 éves, jól néz ki, mackós, pont az esetem.


Igéretéhez hiven ma délben felhivott, randiztunk. Sétáltunk egy jót, visszavitt dolgozni, de ebéd után értem jött… kivitt vásárolni a hiperbe. Itthon lepakoltuk a cuccot, majd felvittük az ő cuccait is… jóóól elpakoltuk:))))))))))))) Hazahozott, azt mondta, folyt köv. Hát nagyon kiváncsi vagyok…


aug.8  Felhivott… ez azt jelenti, hogy neki bejött a tegnap délutáni dolog. A baj az, hogy nekem nem. Minden szempontból tökéletes, csak ágyba ne kerüljön vele az ember, mert nagyon egoista. Alig várja, hogy ismét felmenjek hozzá, én meg kifogásokon töröm a fejem. Na kivételesen jobb, hogy már az első randin hanyattestem neki, legalább nem fogok belezúgni. Szerencsére ő is a szüleinél lakik, és holnap hazajönnek… legalább nem lesz hol. Csak ezt az egy hetet birjam ki, aztán úgyis elhúzok. De miért nem lehet Cs ágytudását belegyúrni ebbe a szuper fickóba???:(((((((((((((((((((((((((((( Nem igazságos az élet.


Este fél 10-re volt megbeszélve a randi. Vártam rá 10 percet, aztán duzzogva feljöttem. Sebaj, gondoltam, nem éri meg a mérgelődést. 10 kor felhivott, útban van felém. Na nem tette az ablakba amit kapott. És nem értette egyszerűen, hogy 30 percért akarom kirúgni? Neeeeem, nem a 30 percért, hanem az egoizmusáért. De annyira jó fickó, gondoltam, megér még egy próbát… Ott aludtam nála. Jó volt hozzábújni, érezni az erős karjait, hallani a szuszogását. Végre aludtam egy jót… Reggel úriember módjára hazafuvarozott, és amikor elbúcsúztunk, és még visszahúzott egy puszira, megfogalmazódott bennem, hogy kész, most látom utoljára. Anyuci-apuci kedvence, aki mindent tálcán kap, nem kell neki még meghajolni se azért, hogy valamit elérjen. Semmi romantika, brutál férfi a jólneveltség álcájával. Csak ne lenne ilyen jó külseje, a francba:(((

Címkék:

B.I.

2008 augusztus 7. | Szerző:

 BI


Kezdem vele, ő a nagy Ő. Illetve csak volt, mert ma szakitottunk immár századszor. Ma olyanokat mondott, hogy nagyon megutáltatta magát. Igen, én vagyok a gonosz, a rossz, őt viszont befolyásolja a környezete- elsősorban a lánya és az anyja, na nem beszélve a sminkelt alkoholistáról, aki füstöl mint egy kémény, de… házias, és imád otthon punnyadni. Na és a teste se piskóta… még bocskor nélkül is üti a százat. Mondtam is BI-nek, hogy ha egyszer kielégül és jóllakik, mi lesz? Akkor jön majd rá hogy a boldogsághoz több kell a tele gyomornál és az üres golyónál? A lányának meg mindegy, kivel dug apu, elvégre már úgyis saját külön élete van… amit persze nem helyeselek, de nekem kuss, ezt én nem tudhatom. Persze miután szakitottunk, dumcsi tovább… mintha mi se történt volna. De ő nem tud egy dolgot: ezúttal végleges minden. Elcseszte az utolsó esélyét is. Annyira mélyen megsértett, hogy nem birom elviselni soha többet.


Aug.9-az első nap, hogy szóba se álltunk egymással. egész jól birtam:) estig, akkor hagytam neki egy offline üzenetet , amit meg is bántam. De nem gond, fokozatosan szoktam rá erre a pasira, fokozatosan szokok le róla.


 


 


 

Címkék:

átszervezés

2008 augusztus 7. | Szerző:

 Valahogy ez a dátum szerinti dolog nem műxik… nem győzöm magam utolérni. Stilust váltok, inkább névjegyeket csinálok. Azt lehet bőviteni, szűkiteni, létrehozni, törölni…. 

Címkék:

temetés

2008 augusztus 7. | Szerző:

 


 2006 áprilisában kezdtem el a társkeresést. Megismerkedtem 2 férfival. BI, a székely elvált (ááá, csak hazudta, de még nős volt papiron), a másik Atti, aki nős, rendes családos ember, de kritikus korban. Persze Attinak több esélye volt a közelség miatt, BI-nek meg a családi állapota miatt. Furcsa helyzet alakult ki az életemben. Attiba finoman belezúgtam, randiztunk, titkolóztunk, nagyon zavart, hogy mindig rohannia kell a családjához haza, folyton hivogatják:( Közben BI nyomult ezerrel, a maga férfiasan durva romantikus módján. Imponált, hogy nincs a közelben hogy nincs elkötelezve másnak, hogy csak én vagyok neki…


Június első hétvégére megbeszéltünk Attival egy komolyabb randit. A helyet nem fixáltuk le, csak az időpontot. Otthon beadtam, hogy egyetemi bulira megyek, mindenki bevette, semmi gyanakodás. 2 héttel előtte Atti lemondta a dolgot, családi gondjaira hivatkozva. Na ekkor meguntam az egészet, megfogadtam, hogy nős pasi csak akkor kell majd nekem, ha én vagyok a felesége. Dühömben felhivtam BI.t és megkérdeztem, akar-e velem találkozni. Megleptem rendesen, mert addig csak ostromolt, de nem beszéltünk szerelemről. Viszont ekkor elindult a lavina. 2 hét alatt elkapott a kamaszszerelem, annak rendje s módja szerint. A megbeszélt napon találkoztunk Kolozsváron, csodálatos 4 napot töltöttünk együtt. Első vacsink a Főtéren egy kis hangulatos pizzázóban volt, ott éreztem először, hogy a nagy Ő kezét fogom.


Azóta eltelt 2 év. Az érzelem még ugyanolyan intenziv. És az éjjel elhatároztam, hogy elmegyek hamarosan Kolozsvárra abba a pizzázóba, ha akar velem jönni BI, akkor vele, ha nem, akkor egyedül… eszem egy pizzát, teszek egy szál virágot az ő nevében, egy kavicsot az én nevemben, és ezzel ünnepélyesen eltemetem ezt a kapcsolatot.


 


 

Címkék:

aug 6

2008 augusztus 6. | Szerző:

 Telefon BI-vel (minek???). Belépek az “erotikus” névre, és nem csalódtam. 12 üzenet várt, mindenféle ajánlatokkal, és mind egytől egyik…. naaa? NŐS PASIK!!!!Nah ennyi volt, töröltem magam. Megnyugodtam, nem én vagyok maradi, a pasik idióták.


Öcsi még mindig aranyos és imádnivaló. BI szépitgeti a lakását, ezt-azt felújit, lecserél. (nem jövök most hozzád szivem, anyagilag nem állok úgy…-mondta, de egy új ágyteritő az fontos.)


 

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!